Babos Timi hosszabb kihagyás után ismét visszatért a pályákra. Az ifjúsági olimpiára készülő magyar lány, aki a világranglistán a 4.helyet foglalja el, egy felnőtt 10.000$-os versennyel kezdte visszatérését.
A helyszín Skócia volt, ahova szép emlékek kötik, hiszen tavaly ugyanitt már tudott nyerni, így a szép visszatérésen a címvédés is a célok között szerepelt.
Az első fordulóban kicsit ráijesztett egy fiatal angol lány, de Timi kiküzdötte. Az első mérkőzések ilyen hosszú kihagyás után gyakran nehezek, de Timi rutinja elégnek bizonyult és 76 63 arányban győzni tudott. Ezek után már nem volt megállás, egyetlen meccse sem volt már ilyen szoros és végül a döntőben 62 62 arányú győzelmet aratott a brit Tara Moore ellen!
Párosban is jól szerepelt az egyéni döntőbeli ellenfelének oldalán, csak a döntőben szenvedtek el vereséget!
Ennél szebb visszatérést aligha kérhettünk volna! Gratulálunk!
Be kell jelentkezni a hozzászólás.